Előzmények

Az ügy több szempontból is különleges és tanulságos.

Az egyik legfontosabb szakmai kihívást az eset kezelése során az jelentette, hogy megpróbálták kívülről befolyásolni a közreműködő mediátort, és a megbeszélés során a terhelt jogi képviselője magatartásával a törvényesség határait enyhén szólva is súrolta – át is lépte volna, ha a mediátorok nem akadályozzák meg.

A mediációra kitűzött időpont előtt közvetlenül telefonos megkeresést kaptam egy társszerv munkatársától. Egy magas beosztású vezető azt a kérését tolmácsolta: "figyeljek oda" egy kicsit a terheltre. Azt akarták éreztetni velem, hogy bánjak egy kicsit másként az érintettel, mint egyébként tenném, biztosítsak neki előnyöket az eljárás során. Nagyon furcsa helyzetbe kerültem: éreztem egy külső, etikátlan és jogellenes nyomás megjelenését, ugyanakkor ezt semmiképpen nem tudtam összeegyeztetni a mediáció lényegével, hiszen pont a felek nyílt, őszinte kommunikációjának elősegítéséről szól a munkánk, és nem manipulációról, a befolyásolásról és csalásról.

Hát így indultam neki az ülésnek: vegyes érzésekkel. Biztonságot csak azért éreztem, mert nem egyedül kellett az ülést vezetnem, hanem tapasztalt kollégám társaságában.

Az ügy egy alapvetően "egyszerű" közlekedési baleset volt. A terhelt egy kerékpárúton gépjárművével elütötte a sértettet. A sértett arca és az egyik keze sérült meg. A terhelt ügyvéd édesapjával érkezett. Részt vett még a sértett, illetve 2 mediátor is.

A résztvevők

Borbála, a sértett

Középkorú családanya. Rendkívül izgatott. Nagyon sürgetné, hogy minél előbb túl lehessen a megbeszélésen. Nagyon kellemetlen emlékei vannak a történtekkel kapcsolatosan. Ugyanakkor bízik az eljárásban, hogy így mégis hamarabb lezárható ez az ügy.

Károly, a terhelt

30-as fiatalember. Kissé határozatlan, zavart, de magabiztosságot igyekszik tanúsítani. Igyekszik határozottan képviselni a saját ügyét, de az apa nagyon hamar átveszi a képviseletet és akkor ő már szinte csak asszisztál a saját ügyéhez. Visszafogottan udvarias a fellépése, arra számít, hogy nagyon gyorsan, frappánsan, a lehető legkisebb összeg kifizetésével rendezhető ez az ügy.

Tamás, az ügyvéd apa

"Nagyágyú", nagy név a szakmájában, a megyeszékhely egyik legnevesebb ügyvédje. Kezdetben a háttérben marad: hagyja a fiát érvényesülni és együttműködést tanúsít. Azonban kicsit később nyilvánvalóvá lesz a stratégiája: minden eszközt megragadni, hogy a saját akaratát rákényszerítse a jelenlévőkre, a sértettre és a mediátorokra is. Ez ám a pozicionálás a javából!

A történet

Borbála verziója szerint...

Borbála elmondja, hogy a kerékpárúton haladt, amikor elévágott egy személyautó. Nem tudott már kitérni, arcát az autó tetejébe ütötte, melynek következtében eltörött az orra, majd a földre zuhant. Az eséstől az egyik karja eltört. Károly nem hagyta cserben, de később már nem kereste fel a kórházban, pedig Károly abban a kórházban dolgozik nőgyógyászként, ahol ő lábadozott. Szerinte igazán nem esett volna Károly nehezére, ha feljebb megy egy emeletet a baleseti osztályra.

Borbála a karját a mai napig fájlalja, a háztartási munkában is akadályoztatva van, pl.: nem tudja a sütő ajtaját egyedül kinyitni. Nagyon rossz emlékei vannak a történtekkel kapcsolatosan. Még fél a kerékpározástól, különösen, ha a baleset helyszíne felé kell mennie.

Károly verziója szerint...

Károly elmondja, hogy sajnálja az esetet. Hosszan részletezte, hogy ez az egész ügy neki is mennyi gonddal-bajjal járt. Úgy érzi, nem felelős a történtekért. A kereszteződés kialakítása nagyon rossz, ezt az intézkedő rendőr is elismerte.

Arra a kérdésre, hogy mi a felelőssége a történtekkel kapcsolatban, továbbra is azt erősítgette, hogy ez a kereszteződés beláthatatlan, ő mindent megtett, annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést. Nagyon lassan ment, azonban mivel ő autóval közlekedett Borbála, pedig kerékpárral, így az ütközés vesztese Borbála lett. Más szóval az aszfalt túl fekete, az ég túl kék volt a bicikli, pedig nagyon gurulós, a balesetet tehát ez okozta. Mindenesetre a beszélgetés meglehetősen konstruktív légkörben zajlott, már szinte kezdtem megnyugodni: az előzményekhez képest korrekt hangvételű, tisztességesen viselkedő terhelttel van dolgunk. Hamarosan azonban csalatkoznom kellett...

A jóvátétel témája

Áttértünk tehát a jóvátétel témájára, mivel úgy tűnt, a roppant udvariasan nyilatkozó terheltünk, és az oldottabban viselkedő sértettünk, Borbála túl vannak az eset érzelmi feldolgozásán. Borbála azt kérte, hogy először Károly tegye meg a javaslatát. Károly elmondta, hogy természetesen hajlandó egy jelképes összeget kárpótlás címén kifizetni, úgy gondolta, 50 000 Ft bőségesen elegendő jóvátétel címén. Hiszen szegény nőgyógyászok alig tudnak megélni nyomorúságos kis fizetésükből, és a sértett biciklijével csúnyán összekarcolt vadiúj Volvo javítása is költséget jelent a terheltünknek.Borbála a felajánlott készpénznek legalább a hatszorosára, minimum 300 000 Ft-ra gondolt. Arra hivatkozott, hogy kölcsönkértek bizonyos összeget és ezt vissza kell fizetnie, a munkából kiesett, illetve a lelki sérelmek miatt is igényt tart jóvátételre. Ezt Károly nem fogadta el, sokallották a felháborodott Tamással együtt.

Mivel nyilvánvaló volt, hogy Károly nem érez felelősséget a történtek miatt, ill. a sértett igényeit is túlzónak tartja, ezért különtárgyalást javasoltunk. A különtárgyalás során megkérdeztük Borbálát, hogy el tudja-e fogadni a helyzetet, hogy Károly nem kért tőle bocsánatot és nem ismeri el a felelősségét. Borbála kérte, hogy folytassuk az eljárást, mivel nagyon számít az anyagi jóvátételre. A bocsánatkérésnél számára most fontosabb a jóvátétel...

Közben Tamás is lehetőséget kapott arra, hogy telefonon felhívjon valakit, aki a várható büntetésről tudja tájékoztatni. Innentől Tamás dominált a terhelti szerepben fia, Károly, a tényleges terhelt helyett. A telefonhívás után elmondta, hogy nem fogadják el az ajánlatot, minősíthetetlen szavakkal illette a sértettet, majd jelezte, hogy akkor inkább befejezi a megbeszélést. Mindezt visszajeleztük a sértettnek, aki kifejtette, hogy neki 200 000 Ft jóvátétel is megfelelő lenne, de ezt ne mondjuk el a terheltnek. Továbbra is 300 000 Ft-ot mondjunk.

A különtárgyalás következő fordulójában Tamás követelte, hogy beszélhessen Borbálával négyszemközt, a mediátor jelenléte nélkül. Ezt a lehetőséget nem kapta meg. A következő fordulóban már felhatalmazott bennünket a sértett, hogy álljunk elő a 200 000 Ft-os javaslattal. A másik fél ezt sem fogadta el, maximum a felét lettek volna hajlandók kifizetni.

És az arcátlanság testet ölt...

Tamás ekkor nyíltan előállt a javaslatával: írjuk meg a megállapodást 100 000 Ft-ról és Borbála majd "talál egy nagyobb összeget a folyosón". Így ugyanis – ha a valós összeget titokban tartjuk – Borbálának nem kéne visszafizetnie az áldozatsegítő szolgálattól kapott kárenyhítést, és akkor nem a terheltnek kéne többet fizetnie.

Ezt azonnal visszautasítottuk és felhívtuk Tamás figyelmét arra, hogy ez törvénytelen lépés lenne. "Tudom, de nem érdekel." – felelte erre Tamás. Ekkor követelte, vegyük jegyzőkönyvbe azt, hogy a mediátorok akadályozzák a megállapodás létrejöttét. Tájékoztattuk, hogy nem készítünk jegyzőkönyvet az ülésről, de ha gondolja, írásban rögzíthetjük az előbb elhangzott javaslatát, és természetesen megküldjük az ügyészségnek, ahogy kérte. Ezek után már nem ragaszkodott a jegyzőkönyv felvételéhez... Azonban tovább erősködött, hogy négyszemközt szeretne beszélni Borbálával. 5 percet engedélyeztünk, de csakis Károlynak, hogy beszélhessenek külön a sértettel. Ez a megbeszélés sem mozdította ki a szereplőket pozíciójukból.

Újra összeültettük a feleket és tájékoztattuk őket arról, hogy miután úgy tűnik, nem tudnak megállapodni, be kell fejeznünk az eljárást. Még némi időhúzás után Tamás váratlanul felcsattant és kijelentette, hogy elfogadják az ajánlatot és hajlandó kifizetni a kért összeget, itt a helyszínen. Ezek után megírtuk a megállapodást és előttünk, a helyszínen egy összegben ki lett fizetve a megállapodásban szereplő összeg Borbála részére.

Összegzés, tanulságok

A terhelt felelősségének el(nem)ismerése

Korábban már volt szó a tényleges felelősségtudat és a beismerő vallomás közötti különbségekkel. A ténylegesen sikeres, eredményes büntetőügyi mediáció egyik alapfeltétele, hogy a terhelt legalább a mediáció végére felismerje/elismerje a felelősségét a történtekkel a kapcsolatosan. Amennyiben ez hiányzik, akkor ez megakasztja a mediációs ülés további részét, a konfliktus érzelmi feldolgozása nem fog tudni megtörténni. Ilyenkor mindig a sértett döntésére bízzuk a folytatást. Meg szoktuk kérdezni, hogy amit hall, az elég jó-e neki ahhoz, hogy folytassuk ezt a megbeszélést. Elég jó-e ez az egész anélkül is, hogy a terhelt nem kér bocsánatot.... Néhány esetben a sértett ugyanis úgy érzi, a bűncselekmény annyira hátrányos helyzetbe hozta, hogy számára az a legfontosabb, hogy a kárát ne évekig tartó pereskedés útján tudja csak behajtani. Ehhez képest a bocsánatkérés, vagy a tényleges, őszinte felelősségvállalás mellékes lesz számára. A megbeszélés ilyenkor folytatható. Azonban ilyen formában az érzelmek kevésbé, vagy egyáltalában nem jönnek a felszínre, és nem tudunk ezekkel dolgozni. Így megvan az esélye, hogy a pszichológiai megelégedettség nem lesz teljes a megbeszélés végén, de legalább a sértett kára megtérül.

Érzelmek nélkül

Hasonló a helyzet, amikor a terhelt eleve úgy érkezik, hogy egy nagyon erős pozíciót képvisel és ebből nem hajlandó kimozdulni. Főként az ügyvédekre jellemző ez a magatartás, hiszen a konfliktus nem személyesen őket, hanem ügyfeleiket érte, így nem is tudják átérezni az ő érzelmi helyzetét. Nem egyszer előfordult, hogy az ügyvéd sértetti képviselő előre kéri, vagy bejelenti, hogy térjünk a lényegre, nem kell itt érzelmekre vonatkozó kérdésekkel foglalkozni, kiteregetni személyes dolgokat. "Nehogy már 3 órát itt üljünk!" Sok esetben viszont pont azért történik ez, mert komoly indulatok vannak a háttérben és ez egy fajta természetes védekezés, önvédelem: "nehogy az érzéseimet ki kelljen mutatnom, nem fogom tudni kontrollálni magam." Előfordult már, hogy az egyik ügyfél nem kívánt semmit sem mondani a történtekről, csak megállapodni akart. Aztán mégis másfél óráig eltartott a megbeszélés. Abban az esetben, amikor a terhelt szeretne túlesni minél hamarabb az ülésen, avagy amikor nagyon erős pozícióval érkezik meg, egy nagyon lényeges lehetőségtől zárja el magát: a mediáció a terhelti oldalnak is felkínálja a pszichológiai megelégedettséget. Amennyiben a terhelt önmagát adja, és őszintén tud részt venni a megbeszélésen, akkor érzelmileg is le tudja zárni az ügyet, akkor nem fogja többé kerülni a sértett személyét, lakóhelyét, családtagjait, hanem "normális" emberként találkozhatnak majd újra, ha nem is lesznek szoros kapcsolatban. A bocsánatkérés nem csak a sértettnek fontos, hanem legalább ugyanannyira szükséges az elkövetőnek is.

Külső befolyás, korrupció

Nincs információm, hogy hány mediátort környékeztek meg a büntetőügyi közvetítői eljárással kapcsolatban, de nem szabad meglepődni, ha ilyen történik, hiszen sajnos nálunk bizonyos emberek esetében jellemző ez a mentalitás. Ami ebben az eljárásban történt, az "csupán" ennek a régi beidegződésnek a működése: magas pozícióból "odaszólni az illetékesnek", "kéréssel előállni", kiskaput keresni a rendszeren. Micsoda félreértése ez a mediációnak! Az illető névlegesen hozzájárul a mediációhoz, papíron beismeri a bűncselekményt, de nyilvánvalóan csak meg akarja úszni az egészet, és nem kívánja a konfliktust rendezni. Ebben az esetben sem adtunk helyet a "kérésnek", kollégáim is így cselekedtek, cselekednének. Ezzel nyilvánvalóvá tettük az üzenetet: külső nyomásnak nincs helye soha, sehol, és a mediációs teremben senki nem kaphat erre lehetőséget.

Ügyvéd és rokon egy személyben: szereptisztázás

A segítőkkel kapcsolatosan vannak pozitív tapasztalataink. Sok esetben segítik a folyamatot, "használni lehet őket", új szempontokat hoznak a beszélgetésbe, melyek a sértett oldalát erősíthetik, illetve a terhelt felelősségét mélyíthetik el. Az ügyvédekkel kapcsolatosan már említettem, hogy azok az ügyvédek, akik félreértelmezik szerepüket a mediációban, sok esetben akadályai a konfliktuskezelésnek.

Ebben az ügyben két szerepnek a sajátos keveredését tapasztalhattuk meg: az ügyvéd apa jogi képviselőként és segítőként is részt vett az ülésen. Mindkét szerepében a terhelt fölé nőtt, szerepét túljátszotta, azt a szerepét használta, amelyről azt gondolta, hogy érdekét jobban érvényesítheti. Külön-külön is nagyon nehéz eset lett volna, főleg így, hogy egy személyben jelenítette meg a két szerepet.