A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával „Sütni jobb” című projektjével segítette az állami gondozásban élő gyermekeket.

A programsorozat során Sznopek Veronika r. főhadnagy – aki hivatása mellett a Mestercukrász gastroreality műsor győztese – segítette a fiatalokat önmaguk és jövőképük megtalálásában. A Sütni jobb projekt során heti rendszerességgel keresett fel lakásotthonokat és minden alkalommal a hátrányos helyzetű fiatalokkal közösen készítettek egy-vagy több desszertet.

>> Hogy mit sikerül kisütni?

Vera indirekt módon próbálta sütés közben a gyerekek viselkedését, szemléletmódját, tudását formálni, bővíteni. Észrevétlenül csempészte az asztalra a bűnmegelőzési témákat, beszélgetett a fiatalokkal a felmerülő kérdésekről, az áldozattá válás kérdésköréről. Hiszen fontos, hogy felhívjuk a különösen e körben veszélynek kitett fiatalok figyelmét és felkeltsük az érdeklődésüket, lehet máshogy is eltölteni a délutánt.

A projekt célja a szökések, csavargások számának csökkentése, áldozattá- és elkövetővé válás megelőzése, valamint motiváció kialakítása az iskolába járásra, és a tanulásra.

Hogy több emberhez is eljuthassanak a sütik és az a sok finom recept, amit a fiatalok megtanultak, “Sütni jobb” címmel receptkönyvet adtak ki a projekt szervezői.

A program zárásaként Vera a legügyesebb gyermekekkel együtt készítették el a megtanult desszerteket, melyeket a zárórendezvényen mutattak be és egyúttal megköszönték a munkát a résztvevőknek.

By admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük